Egy jó mobilhoz tok is kell!

Nyáron apukám kapcsoló és elektromosság boltjában dolgoztam heti két napot (általában kedden és csütörtökön). Árut pakoltam, kasszáztam, felvettem a telefont – utóbbit nem szerettem annyira, mert szörnyű volt a vonal, és mindig vissza kellett kérdeznem, hogy “Tessék? Tessék?!”, ami egy idő után már kezdett kínossá válni.

A munkám azonban teljesen megérte azt a néhány kínos telefonhívást: apukám ugyanis úgy döntött, hogy úgy hálálja meg a segítségemet, hogy vesz nekem egy új mobilt. Tudta, hogy melyik modell az, amit már nagyon régóta szeretnék, és egyik nap a párnámra tette meglepetésként. Még jó, hogy nem feküdtem rá a hosszú nap végén!

Elhatároztam, hogy nagyon vigyázni fogok az álmaim telefonjára, és beszerzek hozzá egy jó minőségű mobiltokot, na meg üvegfóliát is azonnal ráteszek. A tok (mobil) fontos kiegészítő, és akár hónapokkal, évekkel meghosszabbíthatja a képernyő élettartamát, hiszen megkíméli az eszközt egy óvatlan elejtés során.

Meg is néztem az interneten, hogy hol szerezhetném be ezeket a kiegészítőket az új telefonomhoz. Beírtam a keresőbe, hogy “Tok (Mobil)”, és mérlegeltem a lehetőségeket. A legjobban a Bestmarkt kínálata tetszett meg, ahol nagyon sok mobil tok volt, mindenféle színben, márkában és árkategóriában, úgyhogy kedvemre tudtam válogatni. A termékekről sok-sok jó minőségű képet és egy részletes termékleírást is lehet olvasni, ráadásul már a rendelés előtt tájékoztatást kap az ember az átvételi lehetőségekről, és azok pontos áráról. Sok helyen csak akkor derül ki a szállítási költség, amikor az ember már az összes adatát megadta, és a rendelést készül leadni. Én ezt sokkal transzparensebbnek tartom, hiszen mérlegelhetünk, hogy megéri-e a házhozszállításért fizetni, vagy inkább élőben átvesszük a terméket a boltban.

A mobil tokokon kívül a Bestmarktnál laptoptól háztartási cikkeken át egészen irodaszerekig mindent lehet kapni, ami nagyon praktikus, hiszen így akár az egész család tud nézelődni, válogatni, majd egyben leadni a rendelést. Mi is ezt csináltuk: a tokomon kívül rendeltünk még egy elektromos fogkefét is anyukámnak ebből a szuper webshopból.